A kliensem aggódni kezdett. Vélte felfedezni magában pont ugyanazokat a viselkedéseket, mint amiket folyton látott az édesanyjanal.
Pedig pont azt nem akarta… Nem akarta, hogy annyira alárendelodjon és kiszolgáltatodjon, mint az anyja.
“Most mi lesz, lehet ezen változtatni?”-kérdezte.
“Lehet. Semmi sem kőbe vésett szabály. Inkább lehetőség. És mindig van választás. A tudatosság és a belső erő nagyobb, mint az ‘öröklött’ minták. ” – válaszoltam.
Ezt a mintát látta, ezt ismerte és mindig erre fókuszált, hogy ‘nehogy olyan legyek’. És ahol a folyamatos figyelem, ott az energia, azt tápláljuk, azt növesztjuk, az valósul meg.
Átbeszeltuk és meghataroztuk, hogy mit szeretne és nem azt, hogy mit nem.
A célra fókuszálni és nem arra, amit nem akarunk!
Szeretne odaado lenni. Szeretné megélni a feleség szerepét, úgy hogy megbecsulik. Szeretne figyelmet adni magának is, és szeretne ő is kapni. (röviden kb ez volt)
Szóval meglett az új irány.
Többek között erre fókuszáltunk a Tiszta Tudatosság konzultáció alatt (felismerések, tudatosítások, átalakítások), és atbeszeltuk, hogy ezek hogyan tudnak integrálodni, megvalósulni a hétköznapokban. Mindig adok sok gyakorlati útmutatót is.
Ilyen egyszerű, és neha mégsem…
A generációs minták nem kőbe vésett dolgok. Olyan szuper, hogy ezt már a tudomány is bebizonyította.
(Hallgassatok, olvassatok Bruce Liptont, Gregg Bradent.)
Tudsz rajta változtatni! Légy tudatos, fedezd fel belső erődet és kezdd el igazán szeretni magad.
Köszönöm a bizalmatokat!
Mindig hálás vagyok érte.
(kép: Pinterest)